A napokban jelent meg a Royal Society for Chemistry (1841, UK) Specialist Periodical Report (SPR), “Amino Acids, Peptides and Proteins” periodika új, 44. kötete. E sorozat, amelynek első kötete 1969-ben jelent meg, célja olyan összefoglaló közlemények megjelentetése, amely a tudományterület legfrissebb eredményeit elemzi, vezető szakértők (specialisták) bevonásával. A kritkai szellemű – 4-6 évet összegző – dolgozatok lehetővé teszik az egyes szakterületek fejlődésének követését. A most megjelent kötet, amelynek szerkesztői Maxim Ryadnov (Oxford University) és Hudecz Ferenc (ELTE), két fejezetét jegyzik magyar kutatók. Bodor Andrea (ELTE, Kémiai Intézet, Analitikai kémiai tanszék,) a rendezetlen fehérjék vizsgálatával kapcsolatos eredményeket, valamint a vizsgálatukhoz kidolgozott elméleti és kisérleti metodikákat elemzi. Steckel Arnold, Uray Katalin és Schlosser Gitta (ELTE, Kémiai Intézet, Analitikai kémiai tanszék, és MTA-ELTE Peptidkémiai Kutatócsoport) munkája pedig áttekintést ad arról a robbanásszerű fejlődésről, amely akár diagnosztikai célokra gyakorlattá teheti fehérjéken előforduló, nagyszámú - köztük kevéssé gyakori - poszttranszlációs módosulások kimutatását tömegspektrometriai módszerekkel.
Amino Acids, Peptides and Proteins: Volume 44
Editors: Maxim Ryadnov, Ferenc Hudecz
https://doi.org/10.1039/9781788017008
https://www.rsc.org/journals-books-databases/book-authors/specialist-periodical-reports/