Az ELTE TTK Kémiai Intézet 2021-ben induló alapképzéséről itt tájékozódhat.
Bemutatkozik az intézményünkben működő MTA-ELTE Lendület Asztrokémiai Kutatócsoport.
A felvételi eljárásról, a Kar oktatási-kutatási tevékenységéről szóló informatív előadások mellett, a látogatók élő bejelentkezések, laborbejárások, mintaórák segítségével ismerkedhetnek a Kar mindennapi életével, munkájával. A rendezvény ideje alatt vendégeink
az ELTE Természettudományi Kar Youtube csatornáján zajló élő program alatti chat felületen feltehetik kérdéseiket a képzésért felelős oktatóknak és a szak hallgatóinak.
A Nyílt Hét alatt, a hét minden napján délutánonként egy-egy tudományos intézetünk mutatkozik be, ahol az érdeklődők megismerkedhetnek az általuk indított alap- vagy mesterképzésekkel. Képzéseinkről addig is itt tájékozódhat.
A Kar által indított szakokhoz illeszkedő partnervállalatok is bemutatkoznak az online Nyílt Hét alatt, akiktől megtudhatják, milyen speciális gyakorlati- és karrierlehetőségeket nyújtanak az ELTE-n végzett hallgatóknak.
A Természettudományi Karhoz kapcsolódó egyéb szervezeti egységek - ELTE TTK Hallgatói Önkormányzat, szakkollégiumok - is bemutatkoznak a rendezvényen.
Az ELTE TTK Youtube csatornáján követheti az online nyílt napokat.
Tájékoztató a 2021. évi felvételi eljárásról.
Az intézetet és a képzést bemutatja: Szalai István intézetigazgató
KÉMIA ALAPSZAK
A KÉMIAI INTÉZET PROGRAMJA - 2020.02.01 HÉTFŐ
- 17:00 – Bemutatkozik az ELTE TTK:
- Dékáni, dékánhelyettesi, intézetigazgatói köszöntés
- A képzések perspektívájának bemutatása, mit nyújtunk, büszkeségek, miben első az ELTE? – Szalai István intézetigazgató
- 17:10 – A jövő kémiája: molekulamérnökség, digitális kémia, asztrokémia, anyagtudomány
- Stúdióbeszélgetés – Novák Zoltán, Varga Imre
- Bemutatkoznak a Kémiai Intézet kutatói
- 17:40 – Jól döntöttem? Hallgasd meg a hallgatóink véleményét! Kérdezz tőlük!
- Stúdióbeszélgetés és bejátszó videó a szakos HÖK képviselőivel, hallgatókkal, doktoranduszokkal
- 18:00 – Felelős kémia: gyógyszerkutatás és környezetvédelem
- Stúdió beszélgetés – Kotschy András (Servier) és Babják Mónika (Richter).
- Bemutatkoznak a Kémiai Intézet partnercégei (EGIS, MOL, Wessling, Richter)
- 18:50 – Miért az ELTE a legjobb választás?
- 19:00 – A rendezvény vége, intézetigazgatói zárszó
Az ELTE TTK Kémiai Intézet 2021-ben induló alapképzéséről itt tájékozódhat.
Forrás: https://ttk.elte.hu/nyilthet2021